Kiegészítjük egymást

Talán már mi is részesei voltunk az alábbihoz hasonló párbeszédnek.

A feleség hazaér, és miközben táskáját könnyedén a kanapéra dobja, megkérdezi a férjét:

„Drágám, milyen napod volt? Nekem ma hihetetlen napom volt. Felavattuk az egyetem új szárnyát, és engem bíztak meg az ünnepség előkészítésével és a program vezetésével. Annyira örülök, hogy nem hagytak ki, csak azért, mert nő vagyok. Tudod, a nők már évszázadok óta küzdenek a jogaikért, és jó látni, hogy haladuk előre. Egyébként hihetetlenül klassz, hogy te a női alkalmazottaidat annyi tisztelettel veszed körül. Meg az is, hogy te vagy az apja a lányunknak, ez engem eszméletlen büszkeséggel tölt el. Emlékszel még, hogy Zsófinak meccse van este? Fontos, hogy ott legyünk, mert Kőszegiék is ott lesznek, és szeretném, ha megismerkednétek. Zsófi és Eszter kezdenek egész jól összebarátkozni, tudod, együtt edzenek a meccsek előtt, és szerintem nekünk is meg kell ismernünk a szülőket. Szóval, milyen napod volt?”

Férj: „Jó.”

Feleség: „És mi történt?”

Férj: „Semmi.”

Feleség: „Egész nap semmi? Az lehetetlen. Úgy nézel ki, mintha nem is lennél itt. Gondolsz egyáltalán valamire? “

Férj: „Persze! Mi lesz a vacsora?”

 

A feleség élvezi a kommunikációt, a férj azonban elvesztette a fonalat. Nem érti, hogy jön az egyetem új szárnyának felavatása a lányuk meccséhez és a lányuk edzőtársának szüleivel való megismerkedéshez. A férj csodálja, hogy felesége képes látszólag teljesen össze nem függő gondolatokat összekapcsolni. Persze arra képtelen rájönni, hogyan csinálja.

 

Isten a férfit és a nőt egymástól eltérőnek teremtette, hiszen más-más szerepre szánta őket. Az agy- és kommunikációkutatás legújabb eredményei jelentős eltéréseket mutatnak a két nem között. Napjainkra a különbségek már nem csak a külső megjelenésben érhetőek tetten. A nők és a férfiak különféleképpen gondolkodnak, az érzelmeiket máshogy dolgozzák fel, másként hoznak döntéseket és még a tanulási módszereik is másmilyenek. A két nem agya különbözőképpen dolgozza fel az információkat, nők és férfiak eltérő módon észlelik a világot, más dolgokat tartanak fontosnak, és mindez viselkedésükben is különbségeket eredményez. Mégis gyönyörűen kiegészítik egymást, így egy egészséges kapcsolat mindkét felet teljesebbé teszi.

A férfiaknál a bal agyfélteke tagoltabb, mint a jobb, a nőknél viszont a féltekék közötti összeköttetés fejlettebb, így a női agy rugalmasabb, alkalmazkodóképesebb, esetleges sérülés esetén a sértetlen agyfél könnyebben átveszi a sérült agyfél funkcióit.

A férfiak a jobb agyfélteke egy jól körülhatárolható területére zárják az érzelmeiket, míg a verbális kifejezőkészségeiket a bal félteke irányítja. Nem is csoda, hogy nehéz nekik arról beszélni, mi zajlik bennük, elemezni az érzelmeiket. Bizony, ez gyakran macerás és nagyon bonyolultnak látszik nekik. A nők érzelmeit és verbális kifejezőkészségei a jobb és a bal féltekében egyaránt megtalálhatóak, azért a hölgyek gondolkodását, beszédét az érzelmeik színezik és meglehetősen erősen befolyásolják. A férfi, ha beszél, tényeket közöl, ügyet intéz, tájékozódik, mondandójával a lényegre tör. A nő lételeme – a beszéd segítségével teremt és ápol kapcsolatokat, számára tehát a beszéd testesíti meg magát a kapcsolatot.

Mivel a házasságban a felek kommunikációja jelentősen eltér egymástól, ezért perpatvarok sorozata béníthatja az intimitás kialakulását. Ha nem vagyunk tisztában a kommunikációs különbségekkel, akkor félreértjük házastársunkat, hiszen óhatatlanul magunkból fogunk kiindulni, és ez akár a kapcsolat végleges megromlásához is vezethet. Nézzük meg, hogy az eltérő agyi szerkezet, az eltérő kommunikáció hogyan emelik ki a két nem egyediségét!

A férfiak az élet dolgait „dobozokban” dolgozzák fel. Mindegyik doboz különálló, egymástól elválasztva létezik, kényelmesen elférnek egymás mellett. Egy dobozban azonban csak egy dolog van. Az élet egyik problémája bekerül az egyes dobozba, a következő a kettes dobozba és így tovább. A tipikus férfi egyszerre csak egy dobozban él. Ha dolgozik, akkor dolgozik és pont. Ha a garázsban van és ott molyol, akkor a garázsban van és ott molyol. Ha TV-t néz, akkor egyszerűen TV-t néz. Ezért látszik a nők számára kívülről úgy, mintha transzba esett volna, mert a férfi csak a TV-re koncentrál és minden mást kikapcsol. Mivel ilyen módon képesek egyetlen dologra koncentrálni, természetüknél fogva problémamegoldók. A kommunikációban a végeredményhez akarnak eljutni olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. A beszélgetésben őket a végeredmény érdekli.

A férfi az élet dolgainak megszervezésében is igazi stratéga. Ám mindennapjainak legnagyobb részét azokban a dobozokban igyekszik eltölteni, ahol sikeres. Ez olyan erős motiváció, hogy megkeresi azokat a dobozokat, amelyekről azt tartja, számára működőképesek, és figyelmen kívül hagyja azokat, amelyek összezavarják, vagy netán arra a végeredményre juthat, hogy eredménytelen, egy csődtömeg.  Ha a férfi számára a munka jelenti a sikert, akkor egyre több és több időt fog hivatásával tölteni – más értékes dolgok rovására. De ha a feladatával nem tud dűlőre jutni és hiábavalónak tartja, akkor rájön, hogy egészen kiválóan tud lustálkodni, és arra fog törekedni, hogy másnap is megvalósítsa, amit előző nap már sikerre vitt, és újfent lustálkodással tölti az idejét, mert tudja, hogy ebben profi.

Erős késztetést érez a feleségével való kommunikációra, ha hatékonynak tartja és eljutottak a vágyott célhoz. „Van értelme ennek a beszélgetésnek?” „Vezet ez a beszélgetés valahova?” „Rátérnél a lényegre?” Ezek a mélyértelmű kérdések akkor kerülnek elő, ha a férfi nem tudja hogyan beszélgessen a feleségével, vagy élete párjának megértése elérhetetlen célként a homályba vész.

A sikerért küzdő férfi könnyen átadja magát olyan hobbinak, amely felemészti az idejét, hiszen talált valamit, ami jó érzéssel tölti el önmagával és az életével kapcsolatban. Mivel a férfiak általában jók a mechanikában, a térbeli tájékozódásban, a térlátásban, ezért érzelmileg kapcsolódnak az építéshez, a javításhoz, és valaminek a felkutatásához. Például: a kert a személyiségének a kifejezése, az autó a névjegye. A horgászat teljes időt kitöltő rendszerként működik, amelyhez fel kell kutatni a megfelelő eszközöket, barátokat, területet. A számítógép nem eszköz, hanem szórakoztató barát: előre ki lehet számítani, milyen billentyűkombináció milyen eredményt hoz, és a végeredmény is kontrollálható. A kudarcmentes órák vonzóbbak, mint a feleséggel szemtől szembe átküzdött párbeszédek.

 

Összefoglalva tehát, a férfiak akkor érzik magukat a legjobban, ha problémákat oldanak meg, azzal töltik a legtöbb idejüket, amiben a legjobbak, miközben megpróbálják figyelmen kívül hagyni, amiben hiányosak. A kommunikációt eszköznek tekintik, hogy kifejtsék véleményüket, tanácsot vagy instrukciókat adjanak, vagy megoldjanak egy problémát. Ezért általában lényegre törő, rövidebb mondatokat használnak, mellőzik a részleteket. Kérdéseik tömörebbek és egy információra irányulnak, az általuk folytatott párbeszéd egyszerűbbnek tűnik, mint a nőké, kevesebb részletet tartalmaz. A férfiak általában csak akkor osztják meg a problémáikat, ha nem tudják azokat egyedül megoldani és segítségre van szükségük.

Stresszes helyzetben a férfiak jobban szeretik, ha békén hagyják őket, inkább visszavonulnak, hogy a probléma megoldására tudjanak koncentrálni. Nem is szeretnek beszélni róla, amíg meg nem találták a megoldást.  A világért sem terhelnének másokat a problémájukkal.

 

A női agy, olyan, mint egy tányér főtt spagetti: sok-sok spagetti szál van benne és mind-mind kapcsolatban van egymással. Ha kiválasztunk egy tésztaszálat, körbe érhetjük akár az egész tányért, sőt, minden gond nélkül, észrevétlenül és zökkenőmentesen átmehetünk az egyik szálról a másikra. A nők számára az életben minden gondolat és minden érzés, kérdés összekapcsolódik. Hangosan gondolkodnak, és meg akarják osztani magukat, hogy közelebb kerüljenek a másikhoz. Ha úgy érzik, a másik odafigyel és együttérzést tanúsít, máris jobb a közérzetük, a továbbiakban már tudnak koncentrálni a problémák megoldására, és a tanácsot is el tudják fogadni anélkül, hogy úgy éreznék, „a másik meg akarja szerelni” őket. Jobban felfogják és értelmezik a nonverbális kommunikáció jeleit, a mimikát, a gesztusokat, a testbeszédet, érzékenyebbek a hanghordozásra is. Mivel a hétköznapi kommunikációnak mintegy 70-80 %-a zajlik ezen a nonverbális csatornán, a nők jobban megérzik, illetve értelmezik beszélgetőtársuk hangulatát, a rejtett érzéseket. A női nyelv körülíróbb, több jelzőt, asszociációt, kérdő mondatot használ, de nem feltétlenül azért, mert valóban kérdésük van, sokkal inkább a párbeszéd fenntartása érdekében. Megosztott figyelemmel képesek „egyszerre” több dolgot végezni, például telefonálni, utasításokat osztani a gyerekeknek, átfutni a bevásárlólistát, fél lábbal egyensúlyozva becsukni az ajtót, felkapkodni a leejtett játékokat. Mindeközben egy percre sem esnek ki a ritmusból. A nőknek állandóan át kell a dolgokat beszélni, és a kommunikáció erőfeszítés nélkül halad előre.

Sok feszültséget eredményez férfi és nő között, hogy miközben a nő mindennel mindent összeköt, a férfi eszeveszetten ugrál a dobozok között és próbál lépést tartani. Feszülten figyel, miközben egy valóságos információ-cunami söpri el. Amikor a nő befejezte, megkönnyebbül, a férfi pedig megsemmisül.

 

A kommunikáció a házasságban nehéz, munkát igényel, érzékenységet, türelmet és nagy gondosságot. Gyakran megterhelő feladat, mégis olyasvalami, amit meg kell valósítani ahhoz, hogy a házasság teljes legyen. Ha a kommunikációt a házasságban akadályozza valami, akkor az a házasság bajban van, ha meghiúsul, halálra van ítélve.

A kommunikáció elsősorban a megismerés, a tudás eszköze, a házasságban egyszerűen azt jelenti, két ember ismeri egymást. A kommunikáció célja a tudás – nem absztrakt, elméleti, személytelen tudás, hanem intim, bensőséges. A házasság legfontosabb céljai közé tartozik, hogy megtapasztalhassuk: megismertek és mégis szeretnek. Sokan gondoljuk, hogy ha az emberek valóban ismernének, nem szeretnének. A bűneset előtt Ádám és Éva élvezték az életet az Édenben, meztelenül és szégyen nélkül. A bűneset után tudatára ébredtek a meztelenségüknek, és szégyenükben elrejtették magukat. Bűntudatukban nem akarták, hogy Isten lássa őket, így szökevényekké váltak. Mégis, Isten ruhát készített zavarban levő teremtményeinek és betakarta őket. A szégyen nélküli meztelenség állapotába való visszatalálás vágya ott maradt Ádám és Éva szívében. Szerették volna elrejteni a csupaszságukat és szégyenüket, mégis vágyakoztak egy olyan biztonságos hely után, ahol meztelenek lehetnek. Ahol levethetik a ruhájukat és megismerhetővé válhatnak, félelem nélkül. Isten biztosított ennek egy helyet a házasság intézményében. Adott nekünk egy helyet, ahol létrejöhet a megismerés, amelynek szinonimája a szóbeli kommunikáció.

 

A kommunikáció egyfajta mezítelenséggel jár. Bizonyos helyzeteken ez nagyon kínos lehet, máskor meg éppen ellenkezőleg, nagyon izgalmas. Ugyanígy van a kommunikációban is. Ha a házasságban megfelelő módon zajlik, kimondhatatlan örömmel jár. Ha nem sikerül, akkor a két fél visszavonul, rejtőzködik.

 

Isten mindent tud rólam, mégis megengedi, hogy megismerhessem, amely az emberi lét legfőbb célja. Isten mindent tud rólam, mégis szeret engem, ez a legvégső vigaszom.

A házasság intézményének emberi szinten tükröznie kell ezt a vigasztalást. Minél inkább megtapasztaljuk a párunk részéről az elfogadást, annak ellenére, hogy egyre többet fedünk fel magunkból, annál inkább képesek vagyunk megérteni, miről is szól valójában az Istennel való kapcsolat.

Weberné Zsikai Mária

Álarc

Télűző farsang van. Magyarországon beöltöznek emberek riasztó öltözetbe, rémisztő álarcot viselnek – ami ma már inkább mókás – hogy elűzzék a hideget. Ha valahol, akkor szerintem ezt nem Mohács környékén kellene gyakorolni, hanem inkább Winnipegben, vagy Whitehorse-on – és nem februárban, hanem áprilisban, vagy júniusban…

Mit űz el az álarc? Kinél, mit: félelmet, kisebbrendűségi érzést, megfelelési kényszert, bánatot, haragot, sértettséget, érvényesülési vagy uralkodási vágyat… és a sor végtelen. Vannak védekező és támadó álarcaink. Még arra is képesek vagyunk, hogy rétegesen tegyük fel álarcainkat – ötöt, hatot egymásra. Ilyenkor még az is előfordulhat, hogy adott esetben nem azt az álarcot húzzuk elő, amelyiket kellene, és teljesen összezavarodunk… ilyenkor akár az igazi arcunkat is megláthatják. Pedig azt mindenki elrejti. Senki ne lássa, hogy bizony, valójában lusta, uralkodni vágyó, élvezethajhász, testi, erőszakos, mértéktelen, mérhetetlen önző, irigy, hűtlen, hazug, barátságtalan, csak a maga érdekeit néző, kétszínű (éppen ezért visel álarcot)… Természetesen nem a kedves olvasók, hanem mások, akiket a kedves olvasók is tudnának sorolni…

Nos, hogy mindezeket elrejtse, hogy ezek ne látszódjanak meg, hogy ne rontsák megítélését – ehhez álarc kell. Ahogyan a smink eltakarja a ráncokat – úgy takarják el álarcaik bűneiket. Egy időre. 10Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. (2Korinthus 5:10) Ahol leplezetlenség van, ott a valóságot látják.

Van, aki már annyi álarcot hord, hogy ő maga sem ismeri az igazi arcát. Az ellenben divat a mai maszkabálos társadalomban, hogy egyes, oda bele nem illő magatartásformákról, társadalmi csoportokról lerántják az álarcot, kipellengérezik – és kielégülnek, mert így az ő álarcuk még valóságosabbnak, igazabbnak, hitelesebbnek tűnik.

Így rántják le bizonyos közszereplőkről az álarcot, és pellengérezik ki őket ország-világ előtt, hogy szexuálisan zaklatták munkatársaikat szavaikkal, érintéseikkel, magatartásukkal. Ez a szándék-álarc lehull, mindenki megbotránkozik – és nagyon sok valódi, tettleges álarc rejtve marad. De a társadalom igazságérzete kielégül.

Az uralkodó ideológiának – mert nincs társadalmi létforma annak fenntarthatóságát biztosító ideológiai alapok nélkül – ugyanez a motivációja érhető tetten, amikor a vallás képviselőit leplezi le, pellengérezi ki hasonlóképpen. Félreértés ne essék, természetesen (mármint emberi természetünkből eredően) a vallás képviselői is viselnek álarcot, és ha lerántják, ott is az Isten kegyelmére szoruló bűnös ember marad. De ezt előszeretettel cibálja és citálja az uralkodó média, ezzel is igazolva önmagát és az ideológiát, amelyet képvisel. Pedig ők is álarcot hordanak, és néha még az is előtűnik, hogy nagy sötétségek vannak az álarcok alatt. Mert nincs különbség: 23mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. (Róma 3:22–23)

Mit bizonyít mindez? Azt, hogy farsang nem csak februárban van! 2Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten! Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót. 3Isten letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent? 4Mindnyájan elpártoltak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem. (Zsoltárok 53:2–4) Tökéletesen jót nem tesz soha – de aki valóban elfogadta Isten ajándékát a Krisztusban, az elkezdi levetkőzni, fokozatosan lebontani álarcait. Pontosabban, ezt végzi el benne az Isten szeretete, azaz Jézus Krisztus. Egyre kevesebb lesz az álarc – és egyre több a valóság. És még ha nincs is, ami eltakarja fogyatékosságait, bűneit, akkor is vonzó, mert hiteles, egyenes, őszinte, jószándékú, megújulásra és bűnbánatra nyitott. Közben pedig tartása van – már nem az álarcok miatt, hanem Krisztusért, aki benne él és növekszik. Aki az igazság, békesség és szeretet. Szomorú valóság, hogy nagyon sokszor a vallás maga is sziklaszilárd álarccá keményedik – és ezzel teljesen hiteltelenné lesz!

Álarcok folyamatos cseréje és karbantartása helyett Krisztus képére és hasonlatosságára formálódjunk! Ez nem művi álarc, nem farsang – hanem a szív, a viszonyulás, az egzisztencia cseréje. Ezért halt meg és támadt fel Krisztus – az álarcellenes megváltó!

Asszonyi engedelmesség

„Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák.” (Kol 3,18-19)

Amikor még csak ismerkedtem a Bibliával sokat berzenkedtem magamban Pál apostol kijelentésein, intésein. Úgy gondoltam, hogy könnyű neki ilyeneket mondani, hiszen nem élt házasságban, nem volt felesége, nem élt le 30-40 évet egy asszony mellett jóban, rosszban. Gyermeke sem volt, így azt sem tudhatta, hogy milyen jókat lehet veszekedni a gyerekek miatt, amikor egyébként a házasságunk éppen zökkenőmentes. Mit kezdett volna egy házsártos feleséggel, aki kiszekírozta volna a lelkét nap mint nap. Vajon mosolygott volna-e élete párjára ilyen körülmények között is, s félre tudta volna tenni keserű kedvét és mogorvaságát. Mindig arra gondoltam, hogy könnyű így okos tanácsokat adni. Úgy gondoltam, hogy abban a férfiközpontú társadalomban még csak elmentek ezek a sorok, de a mai világban ezek már nagyon korszerűtlenek.

Berzenkedtem tovább, hogy persze, ezt is egy férfi írta, mert nekik így kényelmes. Játsszák a kiskirályt otthon, s ha ez nekünk, asszonyoknak nem tetszik, akkor meglengetik a Bibliát, hogy ebben is benne van. Az engedelmesség szótól viszolyog a legtöbb ember. Arról pedig, hogy az asszonyok engedelmeskedjenek férjeiknek, sokaknak azt juttatja az eszébe, hogy nem elég, hogy évszázadokon át elnyomták a nőket, még a Biblia is ebben segít? A valósítsd meg önmagad, a neked ez jár című alapelv kimozdított bennünket az egyensúlyunkból.

Nem szeretünk engedelmeskedni. Sokkal kényelmesebb, ha megszegjük a szabályokat, a parancsokat. Még szuper okos mondások is alátámasztják, miszerint: A szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket. S ez nemcsak ránk nőkre igaz, ugyanígy szegik meg az engedelmesség parancsát a férfiak is. Nem akarnak vezetők lenni a családban, mert kényelmesebb a háttérből szemlélni, ahogy az asszonyok sok hibát elkövetve, botladozva próbálják hátukon vinni a család gondját, baját, s ilyenkor kárörvendően odaszólni: Mit erősködsz? Nem jól csinálod! Gyenge vagy!

Aki ügyeskedik, tisztességtelen eszközökhöz nyúl a célja elérése érdekében, azt nem kiközösíti a társadalom, nem megvetett ember lesz, hanem gazdag, elismert. Aki engedelmeskedik, tisztességesen próbál élni, igyekszik betartani a szabályokat, azt a társadalom élhetetlennek, mai szóval lúzernek nevezi. A gyermekek is azt látják, hogy nincsenek következményei a szabályok áthágásának.

De hová vezet az, ha nem engedelmeskedünk? Ha nem adom meg az elsőbbséget az előírások szerint egy kereszteződésben, mert úgy sincs a közelben rendőr. Ha a gyerekünk közli, hogy ma nincs kedve iskolába menni, mert inkább a barátaival menne el valami jobb helyre, s mi esetleg még igazoljuk is a napját. Ha a férjünk felhív a munkahelyéről, hogy csak később jön haza, amikor tudja, hogy aznap ment el a festő és munka van, s közben beül a barátaival sörözni, mert az sokkal jobb időtöltés.

Az Édenkertben Isten nem azért kért engedelmességet Ádámtól és Évától, hogy iga alatt tartsa őket, s elnyomja az emberpárt, hanem azért, hogy meg tudja őket védeni. Elsősorban saját maguktól. Megvédeni engedetlen gyereket is nagyon nehéz, ezt pedagógusi munkám során is gyakran megtapasztalom. A korlátok nemcsak behatárolják a mozgásterünket, hanem meg is védenek.

Igaz ez a házasságunkra is. A ránk vonatkozó intések először lehet, hogy megalázónak, ósdinak, betarthatatlannak tűnnek, de Isten azt is tudja, hogy ez még mindig kisebb nehézséggel, fájdalommal jár, mintha megszegnénk őket. Azok már durva következményekkel járnak, vannak olyanok, amik visszafordíthatatlanok. Ettől akar minket megvédeni.

Mi van, ha egy házasságban nem tartjuk be a „Ne paráználkodj!” parancsot, hűtlenek leszünk házastársunkhoz? A mai társadalmunkban már szinte elfogadott dolog a hűtlenség. Egy új kapcsolatot kezdünk, mert a régi már megszokottá, szürkévé vált. Megengedhető, csak ügyes légy! A másik fél meg ne tudja! Még meg is dicsőülsz, hogy milyen ügyes vagy, hogy már hónapok óta tart a viszonyod azzal a másikkal, s a párod még nem jött rá, nem is sejti.

Nem voltunk engedelmesek. Isten tudta pontosan, hogy mit miért tiltott. Minket akart megvédeni attól, hogy átéljük a házasságunk válságát, a párunk bizalmának elvesztését, esetleg egy durva válást, ahol egymást mocskoljuk a bíróság előtt. Meg akart kímélni azoktól az érzésektől, hogy elárultuk a kapcsolatunkat, megszegtük az eskünket, amit Isten színe előtt kötöttünk, hogy a párunk szemében észrevegyük azt a mérhetetlen fájdalmat, amit okoztunk. Minket akart megvédeni.

Megszeghetjük, lehetünk engedetlenek, kinevethetjük, ósdinak, korszerűtlennek nevezhetjük Isten intéseit. Ő nem korbáccsal áll mögöttünk, nem csördít oda, ha letérünk az útról. Időnként ugyan figyelmeztet, de ezt nem mindig halljuk meg, sőt időnként direkt elengedjük a fülünk mellett. Szabad választást kaptunk, de tetteinkért a következményeket vállalnunk kell. Ebben az igében is szelíden figyelmeztet.

Pál apostol szájába adja az intelmeit, egy olyan férfi szájába, akinek nincs felesége, nincsenek gyerekei, semmit se tud a házasságról, de általa üzen nekünk. Kinevethetjük, leszólhatjuk, de azon is elgondolkodhatunk, hogy mi az, amit az Úr nekünk akar adni általa.

Engedelmes felesége akarok lenni a páromnak. Olyan asszony, akire büszke lehet, szerethet, s akire támaszkodhat a bajban is. Engedelmeskedem, mert egy olyan férj mellett, aki szeret és becsül engem, ez is könnyebb, mint más esetben. Engedelmeskedem, mert tudom, hogy a férjem az Úr Jézus tanítása szerint igyekszik vezetni a családját, s jó pásztora az övéinek. S akkor is engedelmes szeretnék lenni, amikor ez nagyon nehéz, s nem érzem ezt a biztos hátteret, mert kicsúszott a lábam alól a talaj. Akkor is tudnom kell, hogy az Úr ezzel engem, s a házasságomat védi meg a súlyos következményektől.

Ha az Úr tanításai szerint élnek a házastársak, akkor nincs alárendeltségi és tekintély problémájuk. Egy jó házasságban egyenértékűek a felek, és kölcsönösen kiegészítik egymást. Ha az első helyet a családban Jézus foglalja el, akkor nem küzdenek a házastársak saját igazukért, hanem szeretetből le tudnak mondani elgondolásaikról. Családunk tagjai ne parancsokat teljesítsenek, hanem szeretetből tegyék a jót, a másiknak örömet szerezve.

Amit a férfiaknak mond az ige: „Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák” nem az én feladatom értelmezni, az sem feladatom, hogy számon kérjem a férjemen, ha nem teszi meg, vagy úgy érzem, hogy vannak hiányosságok abban, ahogy teszi. Az a férj, aki engedelmes az Úrnak, nem fog zsarnokoskodni a felesége, a családja felett.

Azt mindkettőnknek tudnunk kell, hogy ha engedetlenek vagyunk, mert az adott pillanatban könnyebb útnak látszik nem betartani az Úr intelmeit, a következmények rendkívül fájdalmasak lesznek.

Megértettem, hogy ez a korszerűtlennek látszó, mai szemmel szinte nevetségesnek tűnő ige az Úr szeretetét tükrözi, benne van az ölelése, a védő karja, semmivé lett a berzenkedésem. Rájöttem, hogy lehetőséget kaptam, hogy jól csináljam. Lehetőséget, hogy ne járjam végig a fájdalmas, testet és lelket ölő utat.

S már nem maradt más, mint megköszönni, hálát adni, amiért ezt megérthettem, s az én életemben élővé lehet az Ő tanítása.

Komjáthyné Zsolnay Éva

Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne…

„Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti”
Zsoltár 37,5

Történt, hogy 8 éves Levi fiam nem tudta elkészíteni a leckéjét, mert bent felejtette az iskolában a könyvét. Kinga néni, az osztályfőnök, – joggal – nem nézi jó szemmel, ha valaki feledékenységből, hanyagságból vagy nemtörődömségből nem készíti el a házi feladatát. Azt meg kiváltképp nem szereti, ha ezt a diák elhallgatja, vagy a szülő mögé bújva, annak segítségét kérve próbálja meg áthárítani a felelősséget.

Esti imádságunkban arra kértük az Úr Jézust, hogy adjon Levinek erőt és bátorságot arra, hogy oda tudjon állni Kinga néni elé, és őszintén vállalja, ami történt, megígérve, hogy be fogja pótolni mulasztását. Azért nem olyan eget rengető dologról volt szó, amiért mondjuk 40 botütés járna, és valószínűleg az iskola udvarára sem fogják kiállítani, nyakában táblával: „Így jár mindenki, aki nem készíti el házi feladatát!”

Ennek ellenére az éjszaka nem telt nyugodtan. Reggel karikás szemeimen látszott, hogy éjszaka több ízben is látogatást tettem Levi ágyánál, és buksi-simogatással jeleztem, hogy nem lesz semmi baj, aludjunk már végre, mert reggel csukott szemmel nehéz lesz autót vezetni!

Szívesen írnám le, hogy reggel vidáman és kipihenten pattantam ki az ágyból, ezzel is példát mutatva kötelességtudatból… Ezzel szemben Feleségem egyszerre két helyen is megpróbált úrrá lenni a helyzeten. Végül, ha nehezen is, de Bálint fiammal kiegészülve, sikeresen vettük az első akadályt, és elindultunk.

Amikor már csak ketten maradtunk az autóban Levivel, látva, hogy szorongása egyre fokozódik, megkérdeztem tőle: félreálljunk-e imádkozni? Megnyugtatná vajon, ha még egyszer az Úr elé vinnénk aggodalmát és kérnénk az Ő segítségét? Azt válaszolta: „Igen, apa, jó lenne!”

Már nem voltunk messze az iskolától, amikor meghajtottuk a fejünket és arra kértük az Urat, hogy Levinek adjon bátorságot, készítse el a beszélgetést Kinga nénivel és a szívét is tegye késszé arra, hogy értékelje kisfi am szándékát, és fogadja el az ő őszinte megbánását.

Tudom, nem nagy dolog, hogy valaki ilyesmiért aggódjon. De nem vagyunk egyformák, és az olyan lelkületű gyerekek, mint például Levi, mindent a szívükre vesznek, és nagyon fontos, hogy az ima ereje mögöttük álljon. Imádságunk végén együtt mondtuk, hogy ámen – azaz úgy legyen. Megnyugodva adtam hálát Istennek, és néhány perc múlva megérkeztünk az iskolához.

Miután leparkoltam, láttam, hogy azért itt valami még sincs annyira rendben, mint amennyire gondoltam. De nem szóltam semmit, kiszálltunk az autóból és bekísértem Levit az osztályteremig. Mikor az öltözőszekrényhez értünk, láttam rajta, hogy kezdi elhagyni az ereje, és ha tehetné, sprintereket megszégyenítő gyorsasággal hagyná el az iskolát. Azt hiszem, ilyen sebesség mellett a testnevelés órán a stopper is kiakadna.

Nem tudtam, mit tegyek, mi a helyes, nem akartam megbántani, és még jobban beledöngölni a földbe. Szegénynek éppen elég teher ez így is. Tettem néhány kósza lépést az osztályterem ajtaja felé, hogy megnézzem, milyen hangulat uralkodik odabent, mire lehet számítani… Egy pillanatra az is felötlött bennem, hogy én megyek oda Kinga nénihez, és egyszerűen elmondom mi a helyzet, aztán, mint aki jól végezte dolgát, indulok aznapi feladataim elvégzésére.

Azonban két lépés között – tessék elhinni, van ilyen – jött a felismerés: akkor mi értelme volt imádkozni? Így értelmét és jelentőségét veszti az imádság súlya – és komolyabb helyzetekben sem lesz majd jelentősége. Ezt nem tehetem…

Eszmefuttatásom végén már ott is álltam az ajtóban… és egy pillanatra mozdulni sem tudtam. Nem vagyok az a földbegyökerezős fajta, de mivel annyira szívemre vettem kisfiam lelki vívódását, ezért nagyon foglalkoztatott, hogy mi lesz ennek a dolognak a kimenetele. Bíztam az Úrban, tudtam, hogy imánk meghallgatásra talál, de azt nem tudhattam előre, hogy Ő mit készít el a számunkra megoldásként.

Nos, ott álltam az ajtóban, velem szemben pedig Judit néni, a napközis tanító néni. Megtöröltem szemüvegem, hátha a párától nem látok rendesen. Észrevehetett valamit, mert mielőtt még bármit kérdezhettem volna, tudatta: Kinga néni lebetegedett és nem lesz a héten. Egy csapásra megoldódott, amiért a kisfiam annyira izgult! Vajon erre Ő miként reagál most…?

Nyeltem egyet, odaléptem Levihez, megfogtam a karját és odavezettem az ajtóhoz.

– Levi! Nézzél csak be! Látod, ki van ma?

– Judit néni?! Ez, hogy lehet? – kérdezte.

– Úgy, kisfiam, hogy az Úr annak ellenére meghallgatta imádságodat, hogy Te nem bíztál benne teljes szívedből!

Hallgatása volt a válasz.

– Szép napot Levi! Szerintem lesz min elgondolkoznod… – búcsúztam el tőle.

Azóta sokszor megtárgyaltuk ezt a helyzetet, és láttam, hogy Isten felhasználva Levi személyes tapasztalatát, komoly bizonyosságot végzett el benne. Nem állíthatom, hogy nem fog többé szorongani, és hogy attól a naptól fogva nem lesznek benne kételyek. De bizonyos, hogy ez a megtapasztalás nem múlt el nyom nélkül az életében – úgy ahogyan nekem sem –, és a későbbiekben is lesz mire hivatkoznom!

Sokszor kérünk úgy az Úrtól valamit, ahogy mi azt jónak vagy kedvesnek találnánk, de Isten szuverén Úr, és Ő sokszor sokkal jobbat készít a Benne hívőknek, a Benne bízóknak!

Aznap este a közös imádság során Levi adott hálát Jézusnak! Mi pedig rámondtuk: ámen!

Plicher Zoltán

Jézus a menyegzőn

János2,1-11

Jézus első csodájának története nagyon jól ismert. Röviden annak az ifjú párnak a szemszögéből néznénk meg ezt a történetet, akikkel igazából ez a csoda történt. Ugyanis ez a történet arról is szól, hogy hogyan jelent meg a mi Urunk ennek a fiatal párnak az életében. Csak néhány dologra szeretném felhívni a figyelmünket.

Az első dolog, amiről az Ige beszél, az, hogy Jézus elment erre a menyegzőre. Az ifjú pár többek között Őt is meghívta tanítványaival együtt. Elsőre ez átlagos, hétköznapi dolognak tűnik: meghívták valahová, és ő el is ment. Azonban, ha megnézzük, hogy Jézus hová, milyen helyekre ment el, vámszedők, paráznák közé, akkor emellett a megállapítás mellett nem mehetünk csak úgy el. Jézus korában nagyon sok rabbi, erkölcsprédikátor nemet mondott volna erre a meghívásra: olyan helyre menjek, ahol az emberek leisszák magukat? Én ugyan nem! Jézus azonban elment, és csodálatos ezt látni: Ő ott akart lenni ennek az ifjú párnak az első közös ünnepségén! Isten teremtette a házasságot is, és emiatt velünk együtt örül annak, amikor az Ő színe előtt egy férfi és egy nő az Ő áldását kérik egymásnak tett fogadalmuk betartásához. Urunk ott akar lenni életünk legboldogabb perceiben, ott akar lenni a házasságunk kezdetén, de a folytatásban is, amikor nehézségek jönnek.

Márpedig próbatételek és nehézségek mindig jönnek, a házasságban is. Ez a pár már nagyon hamar megtapasztalhatta ezt: a lakodalmukon ugyanis elfogyott a bor. Egy ifjú pár számára úgy gondolom, hogy ez egy rémálomba illő jelenet: a lakodalom alatt elfogy a vendégek innivalója. Nem pusztán kellemetlen dolog ez, hanem akár az egész esküvői ünnepségre is rányomhatja a bélyegét és tönkreteheti azt. Az öröm és boldogság hirtelen szégyenbe fordulhat. Egy életfogytig tartó szégyenbe taszíthatta volna ez a helyzet az ifjú párt. Különösen a vőlegény jó híre forgott kockán, akinek a feladata volt a vendégekről való gondoskodás.

És Jézus hagyta, hogy ez megtörténjen. Nem akadályozta meg, hogy elfogyjon a bor, pedig megtehette volna, hanem hagyta, hogy megtörténjen mindez. Hagyta, hogy megmutatkozzék a hiány, hogy nyilvánvalóvá legyen a helyzet: elfogyott a bor. Isten nagyon sokszor hagyja, hogy a házasságban megmutatkozzanak a hiányok, amiket mi legszívesebben eltakarnánk, a nehézségek, kísértések és bűnök, hogy egyértelmű legyen az Ő szabadítása is.

Odáig jutott a helyzet, olyan nyilvánvalóvá lett, hogy már Jézus édesanyja, Mária is tudomást szerzett a bajról. Szólt is Urunknak, hogy közbeléphetne, szólhatna néhány jó szót a vendégek előtt az ifjú pár érdekében, hogy csökkentse, vagy éppen elkerülje az esetleges szégyent. Mária jól ismerte fiát, tudta, hogy képes lecsendesíteni az embereket. Hálásak lehetünk Istennek az ilyen rokonokért, barátokért, testvérekért, akiknek ennyire gondja van ránk, akik mindenre figyelnek. Észreveszik a bajt, ami minket fenyeget, és nem verik nagydobra azt, mert nem az a céljuk, hogy mások előtt csámcsogjanak a mi terheinken, hanem segíteni akarnak nekünk. És adjunk még inkább hálát azokért, akik segítségért Istenhez fordulnak, imádkoznak értünk – ugyanis a lehető legjobb személytől kérnek segítséget.

Jézus nem úgy hallgatta meg Máriát, ahogyan ő szerette volna, mert nem cselekedett azonnal. Jézus mindig a maga idejében cselekszik úgy, ahogyan azt mennyei Atyja parancsolja Neki. Nem azért késik, mert nem akar segíteni, nem azért nem cselekszik, mert nem törődik az ifjú párral, hanem azért mert Ő tudja a megfelelő időt, amikor cselekedni kell. Ő ismeri az alkalmas időt, a megfelelő pillanatot, amikor közbe kell lépnie.

És meg is teszi: segít az ifjú páron. Nem is akárhogy! Pótolja a pótolhatatlant. Gondoljunk bele a helyzetbe: bort keríteni az egyik pillanatról a másikra egy hatalmas vendégsereg számára szinte lehetetlen. Mégis Jézus csodát tesz. Pótolja azt, ami elfogyott. És ez a tette többről beszél, mint pusztán a borról. Lássuk meg Istent e mögött a tette mögött. Mit árul el ez Istenről? Arról beszél, hogy Isten gondoskodik rólunk. Jézus ezzel a csodájával reménységet ad mindazoknak, akiknek valamijük fogytán van, hogy nem kell újra és újra erőlködve megpróbálniuk pótolni a pótolhatatlant. Mert az embertől magától kevés telik. Mi Istenhez fordulhatunk! Ő képes megtenni, amit mi emberek képtelenek vagyunk!

Vonatkoztassunk el egy kicsit a bortól! Hány ember indult el az élet útján bizakodva, jókedvűen, erejére és tehetségére támaszkodva és egyszer csak arra kellett ébrednie, hogy mindez kevés, nincs tartalék, fogyóban van, ami segítene. Hány házaspár indult el közös útján különféle álmokkal, örökké tartónak hitt szerelemmel, s egyszer csak azt veszik észre, hogy kiábrándultan vádolják egymást boldogtalanságuk miatt. Elfogy a szeretet, a türelem, az egymásra figyelés, a bátorító szavak, a boldog együttlét, és helyette jönnek a veszekedések, a figyelmetlenség, a saját bajokkal való törődés, a sértegetések és még sok minden más. És amikor ezek elfogynak, amikor az ember belátja saját korlátait, akkor lép közbe Isten. Jézus csodát tesz, hogy hirdesse: Ő biztosítani akarja annak a feltételeit, hogy a házasság a bajok és terhek, próbatételek és bűnök között is örömmel, boldogsággal teli, és maradandó legyen. Ennek feltételeit egyedül Ő tudja megadni! Milyen szomorúak azok a házasságok, amelyekben nincs jelen Jézus, és ezért nincs, aki az üres poharat megtöltse! Kiüresedik a közös együttlét, a beszélgetés, és erő hiányában mindenki szabadulni akar terheitől ahelyett, hogy közösen hordoznák azokat.

Jézus azonban azért jött, hogy pótolja a pótolhatatlant, hogy megtegye, ami az ember számára lehetetlen. Őbenne bízhatunk, Őhozzá fordulhatunk a legnagyobb baj közepette is, mert Ő tud és akar segíteni rajtunk. Ő nem csak a vizet tudja megváltoztatni, hanem bennünket magunkat is át tud formálni!

Milyen csodálatos az, hogy amikor Ő megjelenik egy házasságban, akkor azt mások is észreveszik. Ott valami jobb jelenik meg a megszokotthoz képest. Ahogyan a Jézus által adott bor is jobb volt a korábbihoz képest. És ezt néhányan észre is veszik. Mert amikor Isten közbelép, nem elégszik meg azzal, hogy csak maguk a házastársak legyenek boldogabbak, hanem azon a házasságon keresztül már maga mutatkozik meg. Ezzel Isten lehetőséget ad nekünk arra, hogy Őrá mutassunk házasságunkkal is, hogy az Ő dicsőségét jelenítsük meg. A történetben a násznagy nem tudott Jézus csodájáról, a vőlegényt dicsérte meg. János evangélista azonban rögtön ez után hozzátette: Jézus ez által a csodája által megmutatta saját dicsőségét. Amikor egy házasságban Jézus cselekszik, és pótolja az elfogyott szeretetet, figyelmet, erőt, bátorságot, akkor ne azt mondjuk, hogy én magamtól lettem jobb, vagy éppen hogy mi ketten a párommal dolgozunk azon, hogy a házasságunk megjavuljon, hanem ismerjük el, hogy Isten cselekszik a mi életünkben. Ki kell mondanunk: nem a magamé, amit látsz, nem az enyém a bor, hanem úgy kaptam az én Megváltómtól. Csodálatos lehetőséget ad nekünk ezzel Isten, hogy még a házasságunkon keresztül is Őrá mutathassunk, Róla beszéljünk, hogy az Ő dicsősége jelenhessen meg. Hogy mások is megtalálhassák Őt, hogy mások is elkezdjenek Őbenne bízni, Őbenne hinni, segítségért hozzá fordulni, mint tanítványok.

Jézus első csodája meghatározta egy ifjú pár első napjait, sőt, valószínűleg egész életét. Istennek a mi házasságunkkal is terve és célja van – velünk akar élni, megmutatja a hiányosságainkat, de pótolja is azokat. Ő megmutatja magát rajtunk, szerelmünkön, házasságunkon keresztül másoknak. Adja meg nekünk az Úr, hogy a mi életünkben is valósággá legyen mindez!

Szepesy László

Házastársi bújócska

„Csontváz a bokorban: mi az?” – kérdezi a kissé avas és meglehetősen morbid vicc. „A tavalyi bújócska győztese.” Az ember első lázadása után rögtön elrejtőzött Isten elől, és ez a bújócska a legkedvesebb játékává vált. Nemcsak Alkotója elől akar eltűnni, ugyanígy igyekszik embertársai előtt is elleplezni magát. Pedig a vicc fontos figyelmeztetést fogalmaz meg játékos formában: ha ez túl jól sikerül, ha végleg megszakad másokkal a kapcsolatunk, az maga a halál.

Belepusztulunk a bújócskába. Izsák és Rebeka történetében leplezetlenül, teljes sötétségében áll előttünk, hogy hová vezethet, amikor férj és feleség egymás elől igyekeznek elrejtőzni. Maga a gondolat is groteszk annak fényében, hogy a házasságot Isten épp ellentétes szándékkal találta ki, hogy annak keretei között egy férfi és egy nő teljes egységre jusson. „A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (1Móz 2:24) – áldott védettséget jelenthet egy család számára, ha ez megvalósul. Izsák és Rebeka mégis kölcsönösen rejtőzködik egymás elől.

Több alkalommal olvashatjuk az Ószövetség nagyjairól, hogy haláluk előtt kis ünnepség keretében megáldották szeretteiket. Vigaszt adó reménység volt, hogy az apával nem hal ki a család. Isten eltervezte és elkészítette a folytatást. Összegyűltek ilyenkor a gyermekek, és a távolabbi rokonok.

Izsák mégis egy félhomályos sátorban, lopva beszéli meg fiával – egyik fiával! – a részleteket. Az idősödő édesapa tervei szerint az egész esemény ilyen titokban megy majd végbe. Nincs, és ne is legyen ott a felesége, a kisebbik fia, a szolgák, a rokonok! Még nem tudja halála lassan közelgő napját (1Móz 27:2), de ez nem is baj: ha a halálos ágyán fekszik, mindenki számít majd rá, hogy jön a búcsúzás és az áldás perce, nem valósíthatná meg azt a saját terve szerint. Jobb a többieket kész helyzet elé állítani!

Izsák bújócskázik – és nem sejti, hogy ugyanakkor a sátor falának túloldalán ott bújik felesége, Rebeka is. Mert neki is vannak titkos elképzelései, amelyeket nem férjével oszt meg, hanem a másik fiával; mely szerint becsapják Izsákot és Ézsaut.

A bűnbeesett, egymás kiirtására felfegyverkezett világban sajnos gyakran indokolt mások, Isten rendje ellen lázadó környezetünk elől elrejtőzni. De hogyan vezethet egy istenfélő házaspár útja odáig, hogy egymás elől bújjanak el?

Izsák és Rebeka története arra figyelmeztet, hogy még a legjobb alapokról induló házaspár is eljuthat ide. Ha valakik, hát ők mélyen megtapasztalhatták Isten jóságát, szeretetét, védelmét. Izsák sokak meglepetésére akkor született meg, amikor már mindenki lemondóan legyintett, még sokáig reménykedő, idős szülei is. De az emberi hitetlenséggel szemben Isten ígérete győzött. Egyetlen ember élt a földön, aki Izsáknál jobban értette, hogy mit jelent a helyettes áldozat: Jézus. Ő valóságosan elszenvedte minden bűnünk következményét – Izsák viszont azt tapasztalta meg valóságosan, hogy mit jelent a halál fenyegetése, és az élet öröme, ha az élet Ura kész mást odaadni helyette (1Móz 22).

Gyönyörű történet szól arról, ahogy Isten Izsáknak ajándékozta Rebekát. Mialatt az atyai házban, a fiú magányos elcsendesedésében és a háztűznézőbe indult szolga ajkairól is hangzik az imádság, kivételesen világossá lesz, hogy ki az a leány, aki az egykor Ábrahámnak adott ígéretek továbbhordozásában és továbbadásában társa lesz Ábrahám fiának; a leány pedig, értve Isten akaratát, vonakodás nélkül kész cselekedni azt (1Móz 24). Izsák kitartó – két évtizedes! – könyörgése előzi meg gyermekei születését, és a vajúdó Rebeka is az Úrhoz kiált, aki válaszol is neki (1Móz 25:20-26).

Nagyon szépen indul tehát Izsák és Rebeka közös élete – a folytatás viszont arra figyelmeztet, hogy ez önmagában kevés is lehet. Nem elég, hogy ígéreteink vannak, nem elég, hogy Isten kegyelme megmentett a haláltól, nem elég, hogy imádságban és az Úr vezetésére figyelve kezdtük meg közös utunkat, nem elég, hogy sok mindenről bizonyságot tehetünk. Mindez elég a legnagyobb ajándékhoz, az örök üdvösséghez; de Isten azt akarja, hogy már földi évtizedeink során minél teljesebben, minél valóságosabban átéljük az ő jóságának a gazdagságát! Hogy fedezzük fel ezt a kincset, és egész életünket – házaséletünket is – ez határozza meg! Ne csak tegnap, az első napokban, hetekbenvagy években: a folytatásban is – holnap is, holnapután is! Minden nap!

Izsák és Rebeka nem a körülményeik áldozatai. Az okozta a fájdalmukat, hogy közös útjuk egy pontján elfordultak Isten védelmet adó rendjétől: ezért aztán egymástól is tragikusan eltávolodott az életük. A Szentírás szerint Krisztus házának a biztonságában vagyunk, ha „a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk” (Zsid 3:6). Társaddal együtt ma újra megtapasztalhatod az Ő szeretetének sokféle valóságát. Ne veszítsd egy napra se szem elől, mert tönkremehet emiatt az életed, a társad élete, a családod élete!

Mi okozott gondot Izsák és Rebeka szövetségében? Különös módon Isten ajándéka! Húsz éven át imádkoztak gyermekért. Komolyan vették, és végül átélték a zsoltáros vallomásának valóságát: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsolt 127:3). Könyörögtek legalább egy gyermekért – és kaptak egyszerre kettőt. Ez viszont már túl soknak bizonyult nekik!

„Izsák Ézsaut szerette…, Rebeka viszont Jákóbot szerette” (1Móz 25:28). Tragikus mondat ez. A két gyermek elválasztotta egymástól a szülőket. A Biblia eredeti szövege finom iróniával különbözteti meg az ikerpár tagjait: ezekben a feszült pillanatokban Ézsaut Izsák fiának nevezi, Jákóbot pedig Rebekáénak (27:5-6). A szülők szívük mélyén így tekintettek a két testvérre, pedig mindketten az ő fiaik voltak!

Mindkettőt közösen kapták! Mindkettőben kettejüknek együtt kellett volna Isten ajándékát meglátniuk!
A baj az volt, hogy az ajándék túlnőtt önmagán. Bálvánnyá vált! A gyermekek vélt érdekei lassacskán eltakarták Isten szavát, az Ő tervét, kijelentett akaratát. Ha egy házaspár életét Uruk helyett gyermekeik vezénylik, óhatatlanul tönkremegy a rájuk bízott család!

Mit felejtett el Izsák és Rebeka? Mindenekelőtt azt, hogy mindkét gyermek nagyon értékes, hiszen mindketten Isten képét hordozzák. Szem elől tévesztették, hogy a világ Ura igényt tart rájuk. Vajon mi az Ő elgondolása, akarata, terve ezekkel a gyermekekkel?

Helyén vannak-e Isten ajándékai? Helyén vannak-e külön-külön az életünkben? És a házasságunkban? Mennyei Atyánk szeretetének a jegyei sokfélék: a munka, a barátok, a kedvtelések, a mozgás… Mire adta ezeket kegyelmes Urunk? Nem fordítunk egyikre vagy másikra túl sok gondot, időt, energiát, pénzt? Ha igen: mástól vesszük el!

Házastársakat nem csak rosszindulatú csábító, kíméletlen főnök, szenvedélybetegség, alkohol, vagy más személyes vagy személytelen rabtartó választhat el. Az Istentől kapott ajándék is eltávolíthat egymástól, ha hagyjuk, hogy fontosabbá legyen, mint a társunk. Pedig Aki mindezt elkészítette, Az tudja, hogy minek hol a helye, és meg tud óvni attól, hogy rosszra használjuk az Ő javait.

Mikor élünk helyesen szerető Istenünk ajándékaival? Ezt csak Ő mondhatja meg. Izsák és Rebeka bújócskája éppen azért vezet olyan sok fájdalomhoz, mert ők végső soron nem is egymás elől: életük Ura elől rejtőzködnek. Emiatt rejtőznek el egymás elől is. Izsák nem akarja igazán, hogy Isten kijelentett szándéka megvalósuljon. El szeretné kerülni, hogy az Alkotó elgondolása szerint a neki kedves nagyobbik szolgálja a kisebbet (25:23). Ezért kell lepleznie terveit felesége elől: hiszen Rebeka feltehetőleg számon tartja ezt a szokatlan rendelkezést, és figyelmeztetné is férjét arra. Rebeka egyetért Isten elgondolásával. Nehogy elhangozzék a kínos kérdés: de mi lesz az Úr elhatározásával? Jobb, ha Rebeka kimarad ebből az egészből!

Izsák Istentől akarja megvédeni Ézsaut, ezért bújik el Rebeka elől is. Pedig nem Isten veszélyezteti a nagyobbik fiút, hanem éppen Izsák. Hagyja, hogy kedvenc fia elsodródjon az áldást adó Úr közeléből, és egyetlen óvó szava sincsen, amikor Ézsau kánaáni asszonyokat hoz a házhoz. Tudja, mi lenne a helyes; Jákóbnak meg is mondja, hogy ne a pogányok között keresse a jövendőbelijét (28:1-2). Idősebb fiát mégsem figyelmezteti. Nem Isten elgondolása károsítja meg Ézsaut, hanem apja hanyagsága.
De miért rejtőzik el Rebeka? Hiszen ő azonosult Isten szándékával! Valóban: ő viszont Isten útját nem tudja elfogadni! Nem meri a mindenség Urára hagyni azt, hogy kijelentett akaratát véghezvigye; inkább saját kezébe veszi az ügyet. Majd én megoldom a magam biztos módszereivel!

Olyan jó felfedezni a Szentírásban azokat a csendes, alázatos embereket, akik komolyan vették, el merték hinni, hogy a mindenható Atya jobban ragaszkodik ígéreteihez, mint mi magunk. Hányszor próbálták társai rábeszélni a fiatal Dávidot, akinek Isten Sámuel prófétán keresztül királyi uralmat ígért, hogy ölje meg Sault, a hitet és az engedelmességet megtagadó elődjét, azért, hogy végre tényleg övé legyen a trón. Hiszen a kiválasztott nép szövetséges Ura döntött ekképpen! Dávid azonban nem felejtkezett meg arról, hogy Isten terveinek Isten akarata szerint kell megvalósulnia. Aki az Úr szeretetében részesült, nem emelhet kezet az Úr felkentjére! Majd Ő maga elvégzi, amit ígért, amikor ideje lesz! Legtündöklőbben mégis Dávid Fia, Jézus életében ragyog fel ez a lelkület. Mikor szolgálata kezdetén a kísértő azzal csábította, hogy megszerezheti a világ feletti uralmat, csak őt kell imádnia, Jézus világosan látta: ez az út könnyebbnek tűnhet, mégsem az Atya útja! Hogyan imádhatna Ő bárki mást, mint a mindenható Istent?! Még a kereszten is, mikor ellenségei bíztatták: szálljon le a keresztről, majd akkor hisznek Benne! – Jézus tisztában volt azzal, hogy nem ez a megoldás! Neki az Atyjától elrendelt keskeny ösvényen kell végigmennie; annak a végén, az Atya jobbján várja Őt a királyi dicsőség! Jó lenne, ha nem csak Isten céljaival értenénk egyet, nem csak az ígéreteit dédelgetnénk magunkban, ahogy Rebeka is tette, hanem az Ő utait is komolyan vennénk!

Izsák szövetségese nem lehet Rebeka, csak az erőszakos Ézsau: mert őt nem érdeklik Isten szándékai! Ő kész arra, hogy pogány lányokat vegyen feleségül, nem tartja értéknek az életét, ahogy nem tartja annak az istenfélelmet sem! De Rebeka szövetségese sem lehet Izsák, csak a csaló Jákób, akiről már korábban kiderült, hogy nem nagyon érdeklik a tiszta eszközök: bármire képes, hogy elérje a célját! Ő vágyik ugyan arra, amit Isten ajándékozni akar, de hidegen hagyják Isten útjai! A cél számára is mindent szentesít.
Pedig életünk Alkotója éppen ezért helyez két embert, férjet és feleséget egymás mellé, hogy aztán egymást felhasználva munkálkodjon bennünk: hogy egymást erősítsük a jó úton egészen a jó célig; hogy Isten szavával segítsük egymást egyre közelebb Hozzá. Azt akarja, hogy mi figyelmeztessük a társunkat az Ő beszédével. Ezt tagadta meg Izsák és Rebeka, amikor elrejtőztek egymás elől. Ezért csúsztak egyre mélyebbre a bűnükben. Mikor az ember a társát elutasítja, akit élete Urától kapott, aki nem csak úgy, véletlenül került melléje, akkor végső soron Istennek mond nemet! A házasságra nézve különösen is mélyen igaz az, amit János apostol általánosságban megfogalmaz: „Ha valaki azt mondja: ‚Szeretem Istent’, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” (1Jn 4:20) Amikor Izsák nem szereti annyira Rebekát, hogy bevonja őt a terveibe, és amikor Rebeka nem szereti annyira Izsákot, hogy elmondja neki vívódásait, akkor Istent nem szeretik, Tőle fordulnak el. Nem a társadnak kell szót fogadnod, hanem Teremtő Uradnak, ezért nyitottnak kell lenned mindig a társad előtt, hiszen azért kaptad őt, hogy az ő szemével meglásd, mi van valójában a szívedben! Az ő nézőpontjából szemlélve megértheted, hogy Isten milyennek látja szándékaidat és útjaidat!

Minden Izsák és minden Rebeka önmagát vezeti félre, amikor azt képzeli, hogy a mindenség Ura sem tud a szívében lévő hamisságról, ha az emberek elől el tudja leplezni azt. Pedig Isten elől nem lehet elrejtőzni! Jó lenne mielőbb szembenézni azzal, hogy mi mindent próbálunk elfedni mások, akár a hozzánk legközelebb állók elől! Mit teszünk olyankor, amikor azt hisszük, hogy senki sem lát? Mit hagynánk villámgyorsan abba, ha valakinek a közelgő lépteit meghallanánk? Mennyei Atyánk tud mindenről, amit titokban teszünk. Magunkat áltatjuk csak azzal, hogy ezek nem okoznak senkinek fájdalmat! Éppen azt bántjuk meg ilyenkor, aki annyira szeret, hogy legdrágább kincsét, egyszülött Fiát adta oda értünk! Vajon mit rejtegetünk a társunk elől? Mennyit tisztulna az életünk, ha csak olyat tennénk és mondanánk, amit Isten előtt is és előtte is vállalunk!

Izsák és Rebeka bújócskája szomorú következményekkel jár. Izsák tervei meghiúsulnak, az áldást Jákób kapja, Ézsau és utódai pedig végleg elvadulnak. De Rebeka sem örülhet, mert a családjuk szétesik: kedvesebbik fia hosszú időre menekülni kényszerül, távoli földre, ahol saját rokonai csapják be szemérmetlenül, és úgy tűnik a Bibliából, hogy anyja már soha többé nem látja viszont Jákóbot.

Sötéten zárul az egymás elől rejtőző házaspár története. Mégis, Izsák és Rebeka rossz döntései, leplezett bűnei felett, csendben, titokban, de valóságosan ott munkálkodik Isten megmásíthatatlan szeretete. Nem Izsák elképzelése, vagy Rebeka gondolata valósult meg, hanem Isten terve, az ő mesterkedéseik ellenére is. Ahogy a Szentírás fogalmazza róluk: „Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek” (Rm 9:11-12). És a kiválasztott Jákób végül megtanulta sok szenvedés árán, amire szülei nem tanították meg: hogy Isten útján járjon. Mert Isten akarata mindenképpen végbemegy. Olyan jó lenne, ha ebben Izsák és Rebeka az Ő munkatársai lehetnének. Ketten, együtt.

A bújócska halálhoz vezet. Csakhogy nem a halálé a végső szó. Istené a végső szó. Jó lenne előjönni rejtekhelyünkről, felfedni magunkat végre Előtte, és felfedni magunkat egymás előtt, hogy mennyei Atyánk jó terve valósuljon meg minden napunkon, nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is, magunk, házastársunk, családunk, környezetünk örömére! Hogy a bújócskából visszamaradt csontvázak helyett az életet ajándékozó Úr munkáját szemléljük hálás szívvel!

Pataki András Dávid